2009. november 29., vasárnap

LOCO 4x4 TROPHY Somogyvár 2009. november 28.

Reggel korán keltünk, felturbózva, ez azért nem pontos, hulla fáradtan. Zoli kaját sem hozott... Majd eszik valamit.
Sikerült összekenni a Suzuki Lj80-t.


2009. október 13., kedd

A "kezdeti" nehézségek...

beindult Zoli Suzuki Lj80-as terepimitátor masinája, mentünk is vele vagy 100km-t, aztán megadta magát. Megállt a motorja, éppen úton egy versenypálya felé. Vissza kellett vontatni a műhelybe, erre a feladatra a szerelmemet kértük meg. Miután megérkeztünk, hívtam a szerelőt, aki a motort szerelte, mi is legyen. Szétszedhetjük. Még mielőtt szétszedtük volna, már tudtam a választ, mi is a hiba! Nem tévedtem... Kár hogy a motort nem én szereltem. A hiba pontos oka: Suzuki Lj80 hengerfejtőmítés NEM SZIMMETRIKUS, nem jutott olaj a vezérműtengely siklócsapágyaihoz. Olaj nélkül cirka 100 km-t tudott megtenni. Zoli anno mondta nekem, volt már rá példa, hogy fordítva feltette valaki, s pontossan így járt mint mi.

Ettől a szerencsétlen esettől eltekintve minden remekül müködött az autón. Hamarosan meglesz az első tereptapasztalat...

2009. szeptember 16., szerda

Elkezdődött a finis

hamarosan, pontosan Október elejére kész kell lenni a Suzuki Lj80 nak, mert Zoli egy versenyen akar indulni. Húzzunk bele---->Ł¢$




2009. július 29., szerda

Beépítésre

-kerül lassan a kormánymű, nem egyszerű, mivel sok minden útban van, többek közt a kipufogó, a motortartó bak, na meg a vázat is meg kell erősíteni a kormánymű környékén.
-kerül a kipufogó, ha nem lenne gond a beszerelés körül az csoda lenne.
-került az első fék egyik oldalon, ugyanis összeszerelés közben kiderül az egyik munkahenger dugattyún sérült a kemény crom felület, ezt cserélni kell, de nem érem el az embert, akitől anno Zoli vett, majd csak lesz valami...

2009. július 23., csütörtök

Mottó

Nálunk csak egyedi gyártás van, ezért minden drága, de nincs lehetetlen!

2009. július 21., kedd

Na, kérem szépen....

újra itt vagyunk, volt némi kihagyás, szabi-pihi, stb...
Még szabi elött elrontottam egy csőhajlítást a bukócsőnél Zoli Lj80-as terepezőgépén, ezt hamarosan javítom. Az eredeti autó maradékát (roncs) holnap elszállítják szüleim nem kis örömére, mivel az udvarukon tároltam és már szúrta a szemüket. Folyt.köv...

2009. május 18., hétfő

csak lazán

no comment

A "karosszéria"
Pár napja behúzta Zoli a kéziféket... Meglátjuk mit lehet kihozni.


2009. május 6., szerda

2009. április 17., péntek

Kép















Lassan haladok az összeszereléssel, a motor hamarosan kész, vannak fennakadások az alkatrészellátásban. A befejezés várható ideje (?) kérdéses a mostani állás szerint, nem érkezett még meg jó pár alkatrész, ezek hiányában nem tud tovább haladni a munka. (elrontottam)

2009. április 14., kedd

Váltó rendberakása...

A váltó is sorra került, cserélni kellet a szimeringeket, 1 csapágyat, cserélni kell a hátramenet fogaskerekeit, de Zoli nem kérte a fogaskerekek cseréjét, mivel működött a javítás előtt, (én másként gondolok ezen alkatrészekre) valószínű működik majd valameddig. Összességében rendbe van, a KÜLSEJE :)

2009. április 12., vasárnap

2009. április 2., csütörtök

2009. március 27., péntek

képek

Ilyen volt...


















Ilyen lett Łc$


















Ezeket még hajlítgatni kell a megfelelő fazonra

2009. március 25., szerda

Kormánymű

Erre mit mondjak? Valami rozsdás- olajos-vizes trutymó volt a kormányműbe olaj gyanánt...
































Rendberakása következik.

2009. március 23., hétfő

Kardántengely, kardánkereszt, stb..

http://www.totalcar.hu/szotar/kardantengely

A fentebbi linken elérhető hozzászolásokban is van némi hiba a megfelelő elméleti, szakmai hiányosságokból adodóan. Az egyes helyi nyelvjárások pedig hanyagolhatók, ha a tömeg, a szakma nem használja ezt a kifejezést.

2009. március 22., vasárnap

terepváltó

Eredetileg így néz ki, persze ezt is kezelésbe vettem...




















2009. március 19., csütörtök

1000 ccm motor?


























Hamarosan a motor kész lesz.

2009. március 16., hétfő

kell egy kis ez-az

Voltunk Szentendrén ismét, elhoztunk 2 gardán keresztet, egy sj kormányművet (az lj-é teljesen gagyi) + kaptunk ajándékba egy tömítést. Kormánymű 15.000, 2 gardán 10.000.
Már nem merem összeadogatni a dolgokat, majd egyzser, ha nyugdíjas leszek...
Amúgy meg jól haladunk, de nem egy-két nap egy ilyen munka az tuti.

Ja persze, és előtte voltam Janinál, aki segít kicsit kedvezményesebben beszerezni a dolgokat, tőle hoztam: Brigeciol 10 liter, vezérmű feszítő görgő, hátula fékpofák, motor felső tömítés garnitúra + alulra ami volt., meg még nem is tudom mit. Kb olyan 40.000 forintom bánta a dolgot.

2009. március 12., csütörtök

Képek2












































Nagyon drága ez a sport s nem utolsó sorban az sem baj, ha időből is el van eresztve a tulaj. Rengeteg türelem, utána járás, keresgélés, utazgatás, stb.. van az autóépítésbe vágó előtt.

2009. március 6., péntek

2009. március 5., csütörtök

Legutóbbi kiadások...

horganyozás, homokfúvás, valahol ettem is valami szendvicset, telefon szla, rezsiórabér na az nagyon sok, eddig eltöltött órák száma 176 óra, az autót is tolom néha sporolásból...
18.000.- 6.000.- 300.- 8.000.-

2009. március 2., hétfő

Legutóbbi kiadások (110.000; 1.296.000

Mint már látszik, elhoztuk a gyári difizáras hátsó hidat (50.000) Ha minden okés lesz, akkor elől-hátul difizár, hátul ugye a gyári bovdenes, elöl az automata lockright
Kaptunk mellé egy sj410 motort is mindennel együtt 35.000-ért. Tervek szerint blokkot felfúrjuk ezresre, kellenek a lóerők...
Mint látszik voltunk homokfújni is: 25.000

2009. március 1., vasárnap

Megújulás

Szóval, elmentem az alkatrészekért a horganyoshoz, a látvány ami fogadott magáért beszél.

2009. február 26., csütörtök

Alakul, de nagyon lassan...

Voltunk Zolival homokfúvatni az alkatrészeket, hidak, dobok, csavarok, lemezek, stb...


























Van ami már a festésen is túl van, hamarosan egyesítem az alkotóelemeket, lesz ami lesz, ha sikerül még műkődni is fog.
























Pénteken készen lesznek a horganyzásra beadott alkatrészek, kíváncsian várjuk az eredményt.


Annyi munkával, beszerzéssel, mászkálással, intéznivalóval jár egy ekkora felújítás, amire az elején nem készültünk fel. Eddig sikeresen vettük az akadályokat, már csak a "karosszéria" probléma várja a mindenkori legjobb megoldást.

2009. február 19., csütörtök

Hol a tulaj???

Rengeteg munka van még, addig mire elkezdjük az összeszerelést,
homokfúvás,















festés, javítás, csere-bere, rendelni az új alkatrészeket, gyártatni fémfékcsőveket,



csavarokat horganyoztatni,

















Szombaton megint itt leszünk, homokfúvóval letisztítjuk az alkatrészeket






















Nagyon sok teendő van még mire a sok alkatrészből kialakul maga az autó. Reményeink szerint márciusban már csak összeszerelés lesz?!

2009. február 16., hétfő

Alkatrész vásárlás

Difizáras hídért indulunk, meg megnézzük a kasztnit megint hátha megtetszik mégiscsak. A havazás most külön izgi, Zoli sokat vezetett futóval a háta mögött...
Még hajnal van 05:23
Jó kis út volt megint.
Haza értünk: ~13:30

2009. január 31., 12:08:08 a kezdet

Zoli nagy hévvel kezdett bele az autója darabokra-szedésébe, tetszett a hozzáállása.
















Aztán kicsit alább hagyott...
















De a kedvét nem lehet elvenni

















Némi haladás is látszik már

















Munka, ez rossz, ez is rossz, ez nem jó túl nehéz----(1000.000.000.-(kavics)


--->csere, kuka, ez meg miii? (nincs is ilyen alkatrész a földön), elég tropa állapotban került hozzám az autó. Zoli már felvázolta nagyvonalakban a történéseket, amit kiegészítek pár betűvel.
Az első találkozás az autóval valamikor tavaly nyáron történt, picit meglepődtem a láttán. A mélyreható vizsgálatok (atomjaira bontva) után a helyzet már közel sem rózsás, vagy csak nézőpont kérdése, lesz még vele munka bőven. Az összeszerelés kezdetét még nem is látjuk, nemhogy a versenyeken való első helyezésért járó díj átvételét, az autón nem fog múlni semmi, hiszen mindene megfog felelni, hogy első legyen, a többi csak a benne ülőktől függ.

2009. február 15., vasárnap

4 leömlő

mivel a gyári öntvény leömlő el van repedve Csabi elkezdett csinálni hozzá rozsdamentesbők 4 leömlőt. Még nincs kész, de nem is sürgős, mivel messze vagyunk még onnan, hogy belekerüljön a motor. Terveink szerint jó lenne egy hónapon belül befejezni az egész projektet, remélem sikerül.

alaktrészmosó (3.000 ; 1.186.000

amit meg kellett venni (328.000 ; 1.183.000

Elkezdtük (leginkább Csabi, én csak hétvégente) a gépet apró kis darabokra szedni
Alváz + 4 felni homokfújás, úgy, hogy mi csináltuk : 21.000. Amúgy nagyon megérte, mert ez olyan élmény, amit kár kihagyni.
Tűzfaltól minden műanyagra cserélése (Lesencefaluból, egy szimpatikus lj80 rajongótól, aki egyébként felújytott lj80-akat is árul) doblemez + homlokfal: 65.000 Ft
Gépháztatő keményebb dió, nincsen neki sem. Ok, akkor gyártassuk le együtt. 65.000 Ft-om bánja, illetve nem bánom, mert elég jó lett.
elhozunk még tőle néhány más alkatrészt is:
kormánymű: 8.000 Ft
első gardán: 12.000Ft
összes kis lámpa: 16.000 Ft (darabja 2.000Ft)
bukócsőnek anyag (24méter, főív 40x3 mm 6 méter, a többi 40x2 mm) 51.000 Ft
diffizár (lowrangeoffroad.com, lockright automata) kb 75.000 Ft
Ezt hátra rendeltem, de mikor kiderült, hogy az lj80-at gyártották gyári hátsó diffizárral, akkor gondoltam tegyük be előre. Egyenlőre ott állunk, hogy betettük, úgy tűnik működik, de mivel még darabokban van az autó, ezért nem 100%. Mindenestre majd veszek hátra egy diffizáras hidat, ez pedig marad bent elöl.
Kormányhoz harditárcsa helyett kardánkereszt jellegő alkatrész (lowrangeoffroad.com): 15.000 Ft kb.
Egyébként innen nagyon jó volt rendelni, teljes szállítási költség 60$, és 7 nap alatt itt volt.

Nincs más választás ( 0 ; 855.000

Fel kell újítani a gépet, több okból, melyek közül a fő ok: bukócső kell bele, és ilyen rozzant kasznira nem lehet. Amúgy meg tele van az egész gép bizonytalansággal ami szintén nem jó. Akkor kezdjük el. Apró kis gond, hogy nem vagyok egy autószerelő, viszont nagyon jó barátom, Ludvig Csaba igen. Megbeszéltük, azt mondta kezdjünk hozzá.

Főbb alapelvek a felújítás során:
- teljeskörűség (ha már egyszer szétszedjük, akkor csináljunk meg mindent)
- súlycsökkentés
- egyszerűség
- maradjon street legal (ha már rendszámost vettem, akkor maradjon is az)

Ez így nem mehet tovább

Eldölt, fel kell újítani, és átalakítani a gépet, ez így nem mehet tovább. Kifelejtettem még azt, hogy a ponyva nagyon hideg, és a kipufogó füst pedig nagyon bejött a kasztniba.

Versenyek (65.000 ; 855.000

Ami nagyon komoly volt még a fék. El is vittem szentendrére (off-road club), kb 45.000Ft, és rajta az első tárcsafék, jelentős javulás. Rendesen megcsinálták a laprugók felfogatását is, szerintem elfogadható minőségű munkát végeztek, elfogadható áron, merem ajánlani.

Nagyjából mást nem is kellett csinálni a géppel, és mentem is versenyekre. Autó remekül teljesített az első versenyen. Másodikon első féltengely törés. Vissza Szentendrére. Mondták kicsit óvatosabban versenyezzek. 3. verseny: első hiányossága az autónak: kicsit kevés ez a 800 ccm, egyik speciálon nagyon meredek, kb 10 mééteres szakasz erdőben (nem úton) ragad, csúszik. Éppen hogy felment, néha már kuplunggal kellet segíteni, de Sanyi batárom remekül megoldotta... Nem ártana nagyobb motor.
4 verseny: első speciálon leszakad a kipufogó, majd pedig egy egyszerűnek tűnő szakaszon alakadunk, mert nincsen diffizár, plusz leáll a gép, mert olyan meredeken állunk, és ugye ez nem egy injektoros gép. Bebillentik a srácok, kap egy kics benyát, gyorsan kiugratok a gödörből. Hang elviselhetetlen, irány haza (kb 100 kilóméter, fülsüketítő zajban.

Szentender 1.: kb 45.000 Ft
Szentendre 2.: kb 20.000 Ft

Miskolc, Horváth Zsolt (325.000 ; 790.000

Zsolt barátomhoz került a kocsi. Megcsinált rajta jópár dolgot (nem emlékszem mindenre): vezértműszíj csere, hűtő csere, kardán kereszt csere, mindenféle más apróság. + rakott bele egy általa forglamazott méterszámlálót, ami azóta is nagyon jól működik, ezúttal is köszönöm neki. Ha valakinek kell a száma megadom, tényleg nagyon jó méterszámlálókat árul. Mondta jó lenne alá magasító pogácsa, azt is csinált, kb 3 centis, szerepe, hogy jobban ki lehessen alulról mosni a kocsit. Megállapította, hogy mostani laprugók, lengéscsillapítók hullák, kell másik. javasolta rendeljek old man emu-t, megfogadtam. 250.000 Ft, 2 hónap várakozás. Traubenrauter (tuti nem így írják) rendeltem, a 16 kerületben. Gondolom gyalog hozatták Ausztráliából, hogy olcsóbb legyen a szállítás. Viszonyítás képpen, usa-ból 4 leömlö, diffizár megjött 1 héten belül kb 50$ szállítási költséggel. Mindegy, innen sem rendelek többet. Futómű megjött, de nem jó, hihetetlen kemény, első lengéscsillapító 3 centit tud nyúlni. Szóval szerintem nem érdemes ilyet rendelni, legalábbis nem lj80-hoz. Hétvégén lementem Zsolthoz, egy nap alatt aláraktuk, végre elindulhattam vele Pestre, persze megint késő este, csak most a barátnőmmel, kisérőautó nélkül. M3-as, 75 km/h átlagot jöttünk. Végig esett az eső, abalktölrő az út 80% alatt működött (hol igen, hol nem) Megérkeztünk.
OME: 250.000Ft
Zsolt által végzett/cserélt dolgok: kb 75.000 Ft

első költségek (15.000 ; 465.000

Megvettem Ózdon, egy erdész sráctól, aki nem hiszem, hogy 10 forintnál többet költött volna rá, ezért hihetetlen állapotban volt. De ezzel tisztában voltam, hogy ennyiért nem lehet tip-top állapotú autót venni. (bár pont most van fent ugyanennyiért egy valószínűleg nagyságrendekkel jobb állapotú a használtautón). Kipróbáltuk, hátsó kardánnak kb 10 km volt hátra, hogy teljesen széthulljon, hűtő lyukas,... Elindultunk vele pestre este 8 körül. Nem jutottunk 15 kilóméternél messzebb, de ekkor már 1 óra lehetett. Kerítettünk nagynehezen trélerest, és sikerült megbeszélnem miskolci off-roados barátommal, akit ugyan nem rég ismertem, de nagyon segítőkész és jófej volt, hogy oda vitetem az autót a tréleressel, aki viszont csak hajnal 2 körül tudott jönni az autóért. Nem baj, elmentünk valami kivilágított transzformátor állomáshoz, vagy nemtommihez az útmellet, és ott hagytuk a kocsit, motortérben (ami kivülről nyitható volt) a forgalmival, és kulccsal. Irány haza Pestre...
Tréler 15.000Ft

vásárlás (450.000Ft

autó vásárlás: 450.000Ft. Nem kevés, de mindneképpen rendszámosat akartam. Igazából úgy emlékszem megvettem a legolcsóbb rendszámos Suzuki terepjárót a használtautóról, de ez már több mint fél éve volt, ezért nem emlékszem pontosan, a lényeg, hogy jobban tetszett mint az sj410, ezért is döntöttem e mellett. Persze tudtam, hogy ehhez minden drágább lesz, mert ritkább.

Kezdetek

Sokszor fordult már elő, hogy olyan dolgokon mentem keresztül életemben, amit ha leírok, akkor talán mások hasznára is válhat. Azt gondolom ez most egy ilyen eset: vettem egy közel 30 éves Suzuki Lj80-at.